Keresés

Egyéni keresés

Venediger 2010






















GrossVenediger és Földközi Tenger 2010 (:

A Grossvenediger után előtted is új horizontok nyílnak meg. A hihetetlennek tűnő látvány és élmények pedig nem hagynak nyugodni, amíg vissza nem térsz 3000 méter fölé.
A hegy Ausztria negyedik, a Hohe Tauern második legmagasabb pontja. A Venediger technikailag könnyű csúcsjárás,  2,5 nap kitartó gyaloglást igényel. Hegymászótudás nélkül is elérhető a klasszikus, nagy alpesi csúcsok impozáns világa, de a magashegy az időjárás és a gleccserhasadékok miatt örökös veszélyforrás. (:
Hegyünk első megmászását 1828-ban Erzherzog Johann (II. Leopold császár fia) kísérelte meg a nehéz észak-nyugati oldalon keresztül helyi vezetők segítségével, ám egy lavina megállította őket. 1841. szeptember 3-án egy 28 főből álló csoport érte el elsőként a Grossvenediger csúcsát az északi útvonalon keresztül. Mindkét expedíció vezetője egy Rohregger nevű erdész volt. A sikeres csúcs-hódítás érdekessége, hogy az expedíció tagjait újsághirdetésen keresztül verbuválták.
Erre a gyönyörű hegyre szervezünk igazi hegymászó túrát, ahol gyönyörködhetünk a hatalmas gleccserekben, a gyönyörű háromezres hegycsúcsokban és ahol egy igazi élvezet-túrát tehetünk a magashegyek kellős közepén.

A Grossvenediger egy igazi "tanulóhegy". Ha szeretnél megismerkedni a magashegyek és a gleccserek világával, akkor ez a Te túrád !

 


1. nap. (Utazás Ausztriába, Hohe Tauern Nemzeti Park)

Indulás: 2010.08.11. szerda, Dunaújváros Hungary  (:   6:00

Utazás: Dunaújváros- Székesfehérvár-Veszprém-Szentgotthárd-Graz-Villach-Lienz 662km

Érkezés: Matreier Tauernhaus Parkoló (1500m)  kb.:16:00

Szálláshely előkészítése: Jó idő esetén bivakolás az autók mellett (egyéb esetben sátrazás a parkolótól max. 1km-re! (fakultatív) (:

Önfeledt pihenés, evés, ivás, mulatás  stb…(:

2. nap. (Nekirugaszkodás a hegynek)
Ébresztő: Mikor a nap a hasunkra süt! (:

Napi útvonal: Matreier Tauernhaus (1512m)- Venedigerhaus (1691m)- Alte Prager Hütte (2489m)- Neue Prager Hütte (2798m)

Kalauzidő: 5 óra  (mi ezt a távot kb. 8-10 óra alatt fogjuk teljesíteni)  (:
Táv: 11km
Szint: 1268m fel

Érkezés a szálláshelyre: kb. 18:00

Esti program: Vacsora gyertyafénynél, beszélgetés, sörözés, önfeledt pihenés….(:

3. nap. (Fakultatív)

A: Program.: Gleccserjárás

Ébresztő: Mikor az első napsugarak beragyognak szobád ablakán!!!  (:

Napi útvonal: Neue Prager Hütte (2798m)- Stickler Schnee (3000m)- Erster Keesboden  (3200m)- Zweiter Keesboden (3400m)- Oberer Keesboden (3500m) (Bátraknak csúcsmászás (3666m) ) és vissza! (:

Kalauzidő: 6 óra fel-le (mi ezt a távot kb. 9 óra alatt küzdjük le)  (:
Táv: 4,5km+4,5km (csúcsig)
Szint: 868m fel+ 868m le
B: Program.: Magashegyi túra

Ébresztő: Mikor kivet az ágy magából! (:

Napi útvonal: Venediger Höhenweg 902 sz. túraútvonal bejárása, Nheue Prager Hütte (2798m)- In die knörren (2374m)- Neue Prager Hütte (2798m)

Kalauzidő: 4 óra (nekünk ez a táv kb. 6 órát fog igénybe venni) (:
Táv:3,5km+3,5km
Szint: 485m le + 485m fel

Esti program: Vacsora gyertyafénynél, beszélgetés, élménybeszámolók, sörözés, önfeledt pihenés….(:

4. nap (Ereszkedés)

Ébresztő: Mikor kivet az ágy magából! (:

Napi útvonal: Neue Prager Hütte (2798m) - Alte Prager Hütte (2489m)- Venedigerhaus (1691m)- Matreier Tauernhaus parkoló (1512m)


Kalauzidő: 3 óra  (mi ezt a távot kb. 6 óra alatt fogjuk teljesíteni)  (:
Táv: 11km
Szint: 1268m le

Szálláshely előkészítése: Jó idő esetén bivakolás az autók mellett (egyéb esetben sátrazás a parkolótól max. 1km-re! (fakultatív) (:

Önfeledt pihenés, beszélgetés evés, ivás, mulatás  stb…(:


5. nap (Utazás Olaszországba,  Toszkán Riviéra)

Indulás: 2010.08.25. Vasárnap  8:00

Utazás: Matrei-Padova-Ferrara-Bologna-Firenze-Pissa-Livorno 591km

Érkezés: Livorno kb. 19:00

Szállás: Tengerparton napernyős nyugágyban (bivak) (:

6. nap (A Nyár és a Tenger élvezete fakultatív)
(:


7. nap  (Tenger, Kultúrprogram Ferde Torony, Hazautazás….)

Ébresztő: Mikor a nap sugarai égetik bőrödet! (:

Délelőtt: Fürdés, strand (:

Délután: Utazás Pissába, a Ferde Torony körbejárása! (:

Hazautazás: Pissa-Bologna-Ferrara-Padova-Venezia-Villach-Graz-Szentgotthárd-Székesfehérvár-Dunaújváros 990km

Érkezés: 2010.08.19. csütörtök , 4:00 Dunaújváros Hungary (:
Utazás: Teleautó rendszerben (:
Helyszín: Ausztria, Hohe-Tauern Nemzeti Park, Mittersill
Start: Matreier Tauernhause parkoló 1512m
1. nap: Neue Prager Hütte (2796m)
(Szint: 1300m, Táv: 10km)
2. nap: Neue Prager Hütte (2796m)-Gross Venediger(3666m)
-Neue Prager Hütte(2796m)
(Szint fel:870 m, le:870 m, Táv:5km fel, 5km le)
3. nap: Neue Prager Hütte (2796m)-Matreier Tauernhause parkoló (1512m)
(Szint le: 1300m, Táv:10km)




Dachstein 2010





















































Dachstein (2995m) Kedvcsináló
Helyszín:Ausztria, Dachstein csoport, Gosau
Start: Gosau Vd. Gosausee, Parkoló (932m)
1. nap: Vd. Gosausee-Adamek Hütte (2196m)
(Szint: 1250m, Táv:11km)
2. nap: Adamek Hütte(2196m)-Hoher dachstein(2995m)-Vd. Gosausee parkoló (932m)
(Szint fel:800m, le:2050 m, Táv:3km fel, 14km le)
Nehézség: Trekking enyhén kitett részekkel UIAA 1, B Klettersteig (Via-Ferrata)
gleccsermászás
Szükséges felszerelés: Sisak (ajánlott), Hágóvas (kötelező), Jégcsákány (Ajánlott), Gleccserkötél (kötelező)
Túra tervezet Időpontja: 2010. Július-Augusztus

Triglav 2010
































Triglav (2864m) Kedvcsináló
Helyszín: Szlovénia, Júlia-Alpok, Mojstrana
Start: Vrata völgy, Aljazev Dom parkoló 1010m
1. nap: Aljazev Dom- Triglav Ház (2515m)
(Szint: 1500m, Táv:7,5km)
2. nap: Triglav Ház(2515m)-Triglav(2864m)-Aljazev Dom (1010m)
(Szint fel:400m,le:1900m, Táv:2km fel, 9,5km le)
Nehézség: Biztosított trekking kitett részekkel UIAA 0-1, B/C Klettersteig (Via-Ferrata)
Szükséges felszerelés: Sisak (kötelező), klettersteig szett (ajánlott)
Túra tervezet Időpontja: 2010. Július-Augusztus


Nyári Túrák 2010





Sziasztok!


2010. nyarán ismét sok klettersteig (Via-Ferrata), gleccsermászó és trekking túrát indítunk, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk! (: A túrák csak megfelelő számú jelentkező esetén indulnak!

Programok, melyekre jelentkezni lehet:

-Rax 1700m: Klettersteig B és plató túra Ausztria
-Schneeberg 2075m: Trekking és Klettersteig A Ausztria
-Hochschwab 2275m: Trekking és Klettersteig A-B Ausztria
-Hochtor 2369m: Trekking és Klettersteig B Ausztria
-Hohe Wand 1100m: Klettersteig túrák a-tól C-ig Ausztria
-Dachstein 3000m: Trekking, Klettersteig A-B (havas) és Gleccsertúra Ausztria
-Triglav 2864m: Trekking és Klettersteig túra C Szlovénia
-Gross Venediger 3666m: Trekking és Gleccsertúra (Aklimatizációval) Ausztria
-Hochgolling 2862m: Trekking és UIAA I+ Ausztria
-Gross Glonckner 3798m: Trekking és Gleccsertúra (Aklimatizációval) UIAA II+
-Similaun 3599m: Trekking és Gleccsertúra (Aklimatizációval) UIAA I+

Mit is jelent a Hegymászás?




A Hegymászás fajtái




Túrázás és Trekking: A hegymászás legelterjedtebb formája a menedékházakhoz, hágókba és csúcsokra túrázás. A hegyekben vagy valahol máshol a természetben különösen az isten háta mögötti helyeken tett többnapos túrát általában treknek nevezik. Amint az előrejutáshoz a kezeket is használni kell, a túrázás a hegymászás technikailag igényesebb formáját ölti.

Via-Ferraták (Klettersteigek) mászása: A drótkötelekkel és vaslétrafokokkal felszerelt meredek sziklás terepen vezető utak.Tulajdonképpen egy extrémsport, mely több mint száz éves múltra tekint vissza, a magashegyi túrázás és a sziklamászás igazi öszvér - mára már teljesen önállóvá vált - ágazata. Ennek köszönhetően azonban biztonságos és felejthetetlen élményt nyújt annak, aki kipróbálja. Elsősorban a magashegyek szerelmesei játszanak el először a gondolattal, hogy kipróbálják ezt a sportot, tehát mindenkit óva intek attól, hogy kellő tapasztalat, állóképesség és megfelelő felszerelés nélkül induljon neki

Klasszikus hegymászás: Ezen a kategórián belül a hegymászó UIAA III nehézségű sziklát ill. max. 50 fokos hó és jéglejtőt (gleccsert) mászik. A mászásnak ebben a kategóriájában a tipikus célt alpesi csúcsok normál útjai képzik.